• Pincelátogatás
  • Mór
  • Ezerjó élmény-válogatás

Ezerjó élmények Remény-hegyen lovas borkóstolónk

Ezerjó élmények Remény-hegyen

„Előtted a Bakony, mögötted a Vértes- lovas borkóstolás a szőlőben”

A meglévő hagyományos kóstolóink mellett Ezerjó élmények Remény-hegyen néven egy különleges programot raktunk össze a Mórra látogató családoknak, baráti társaságoknak. 2,5-3 óra aktív kikapcsolódás, borkóstolóval lovaskocsizással, kirándulással, finom falatokkal. A vendéglátók pedig a Geszler Családi Pincészet borászai. Ez egy olyan gasztronómiai kirándulás, amiben az egész család részt vehet és mindenkinek más lehet belőle végül ami tetszik, ami megragad.  Míg a felnőttek megismerkednek a móri borok világával, a gyerekek Mustlica Zenit szőlőlével ugyanúgy „igazi pohárból” kóstolgathatnak, mint szüleik. Közben lovaskocsin szemlélhetik a móri tájat, futkározhatnak, felfedezhetik a szőlő kincseit.

A pincéből indítjuk a borkóstolót (és ide is térünk vissza), majd lovasfogaton a csodálatos panorámával (szép időben Kab-hegyik is ellátni) bíró Remény-hegyi szőlőbirtokunkon folytatjuk, ahol gazdagon összeállított Ezerjó-tálból falatozhatnak Vendégeink miközben elmeséljük  a családunk, a boraink és a történelmi Móri Borvidék történetét.  A program 10 főtől indul szombatonként (legkésőbb pénteken 11.00-ig jelentkezve rá), ha az idő is engedi, illetve amikor a társaság szeretné és létszám megvan hozzá.  Fotó, plakát: Bánki Lóránd

Ilyen szépséges naplementét is el lehet itt csípni. Háttérben előtünk a Bakony, mögöttünk a Vértes.

Ezerjó élmények Remény-hegyen
„Előtted a Bakony, mögötted a Vértes- lovas borkóstolás a szőlőben”


Időtartam: 2,5-3 óra (A program az évszak sötétedési viszonyaihoz képest változhat.)
Javasolt indulás: 15.00 (de rugalmasan változhat is)
A programot: SZOMBATOKRA hirdetjük (10 főtől indul a program előzetes bejelentkezéssel, péntek 11.00-ig legkésőbb jelezve, ha az időjárás engedi), de bármely más napon is megtartható, ha a létszám megvan hozzá.
Min. létszám: 10 fő
Max. létszám: 20 fő (ill. egyeztetéssel többször fordulva többen is)
Helyszínek: Indulás: Geszler Családi Pincészet, Remény-hegyi szőlőbirtokunk  Érkezés: vissza a pincéhez.
Kedvezmények: 0-6 éves korig ingyenes (a gyermek a szülő ölében ül), 6-10 éves és 10-18 éves korig gyermekkedvezmények
 


Foglalható kóstolók:


Ezerjó kóstoló (felnőtt borkóstoló): 9000 Ft/fő
Tartalmazza:
- a vendégek köszöntése, üdvözlő ital, egy bor kóstolása a pincében saját borospohárban (mely hazavihető a program végeztével)
- lovasfogatozás a Bakony irányába a pince és a szőlőbirtok között (egy borral megbolondítva)
- piknik a panorámás Remény-hegyi szőlőben borkóstolóval (4 bor kóstolása borászunkkal) Ezerjó pikniktállal gazdagon (sonka, kolbász, szalonna, sajtok, friss zöldségek kenyérrel).
- visszatérés a fogattal a Vértes irányába a pincéhez (lehetőség van borvásárlásra).


Nagy Mustlica kóstoló (felnőtt alkoholmentes kóstoló és 10-18 éves korig): 6000 Ft/fő 
Tartalmazza:
- a vendégek köszöntése, Mustlica Zenit szőlőből készült szőlőlé kóstolása saját borospohárban (mely hazavihető a program végeztével)
- lovasfogatozás a Bakony irányába a pince és a szőlőbirtok között (egy alkoholmentes Mustlicával megbolondítva)
- piknik a panorámás Remény-hegyi szőlőben Ezerjó pikniktállal (sonka, kolbász, szalonna, sajtok, friss zöldségek kenyérrel), további Mustlica kóstolóval.
- visszatérés a fogattal a Vértes irányába a pincéhez.


Kis Mustlica kóstoló (6-10 éves korig): 3500 Ft/fő
Tartalmazza:
- a lovasfogatozást, üvegpoharat, 1 palack Mustlica Zenit szőlőből készült szőlőlét saját borospohárban (mely hazavihető a program végeztével)
- piknik a szülők táljából a panorámás Remény-hegyi szőlőben Ezerjó pikniktállal (sonka, kolbász, szalonna, sajtok, friss zöldségek kenyérrel), további Mustlica kóstolóval.
- visszatérés a fogattal a Vértes irányába a pincéhez.

 

A kóstoló a Geszler Családi Pincészetből indul (8060 Mór, Martinovics u. 6/c.) és ide is érkezik. Bejelentkezés a programra e-mailen: info@geszlerpince.hu vagy telefonon: 0620-5527030 min. 1-2 nappal korábban. A pincénél lehetőség van a kóstoló után vagy más alkalommal is bort vásárolni min. 1-2 órával korábban borászainkkal telefonon előre egyeztetett időpontban hétközben és hétvégén is: (70) 944 6014; (30) 482 0427; (30) 481 9248.


KEDVEZMÉNYEK:

Az Ezerjó-élmények Remény-hegyen program foglalóinak a következő szolgáltatók bíztosítanak kedvezményeket:

1. 10% kedvezményt biztosít Rack Rate szobái árából:

http://hetkut.hu/hetkuti-wellness-hotel-mor/szoba-es-lakosztaly-arlista
https://oregpres.hu/napi-szobaarak-2020

Fogadó az Öreg Préshez - Hotel
Cím: 8060 Mór, Arany J.u.4.
Tel: +36 22 562 472, +36 22 562 473
E-mail: oregpres@oregpres.hu
www.oregpres.hu

Hétkúti Wellness Hotel és Lovaspark
Cím: 8060 Mór, Dózsa György u. 111.
Tel: +36 22 563 080, + 36 30 688 12 37
E-mail: hetkut@hetkut.hu
www.hetkut.hu

Foglalási Kód: GeszlerBortúra2020

 

2. A móri Florian's cottage 10%-ot biztosít a program foglalóinak a Geszler Pincészetre hivatkozva foglalásukban. Info: https://www.facebook.com/florianscottage 

 

3. 5% kedvezmény online foglaláskor:
Pe-Ki Apartman

Cím: 8000 Székesfehérvár Királyhágó u. 4.,
Tel: +36 70-386-8141
www.pekiapartman.hu
Foglalási Kód: PEKI5

 

 

 

Tetszett? Ossza meg másokkal is!


Geszler Családi Pincészet

Elérhetőségeink

Geszler Családi Pincészet

Tradicionális 200 éves sváb borkóstoló pince:

8060 Mór, Zrínyi u. 25.

Modern látványborászat:

8060 Mór, Martinovics u. 6/c.

Geszler József +36 (30) 481-9248
Geszler Imre +36 (30) 482-0427

Térkép

Hírlevél

Értesülj rendszeresen a móri, borvidéki hírekről, eseményekről. Borainkról, „Ezerjó” programjainkról, akcióinkról, hogy hol és mikor merre járunk, hol találkozhatsz velünk. Kövess minket a Facebook oldalunkon és a Pinterest oldalunkon is és iratkozz fel a hírlevelünkre:


VP3-4.2.2-16
Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása pályázat.
Részletek